Maurits Cornelis Escher 1898. június 17-én a Hollandia északi részén elterülő Friesland tartomány székhelyén Leeuwardenben született. Két bátyjával és szüleivel - George Arnold Escher, Sarah Gleichman Escher - azonban csakhamar Arnhembe költözött maga mögött hagyva a ma múzeumként működő családi házat. Az arnhemi középiskolában tanára, F. W. van der Haagen felfigyelt az ifjú Escher rajztehetségére. Irányítása alatt Escher megtanulta a linómetszés technikáját, ami nagymértékben hozzájárult grafikai készségének kialakításához.

Középiskola után apja tanácsára építészetet kezdett tanulni a haarlemi Építészeti és Díszítő Művészeti Főiskolán, ahol megismerkedett Samuel Jessurun de Mesquita-val. A holland művész Escher tehetségét felismerve építészet helyett grafikai tanulmányokra buzdította újdonsült ismerősét. Az építészet iránt egyébként sem lelkesedő Escher boldogan folytatta immár grafikai tanulmányait 1919 és 1922 között Mesquita tanítványaként, akinek erős egyénisége döntően befolyásolta további pályafutását. Tőle tanulta a fametszet készítés technikáját, s azt hogy hogyan bánjon a fával, mint anyaggal.

Tanulmányai befejeztével, 1922-ben Olaszországba utazott új inspirációk után kutatva, majd 1924-ben Rómában telepedett le. Az elkövetkező években számos tanulmányutat tett, főként vidékre. Ellátogatott az Amalfi tengerpartra, Abruzzóba, Calabria eldugott városaiba, Szicíliába, az Etna környékére, Korzikára és Spanyolországba. Ebben az időszakban elsősorban tájak, épületek és természeti formák hatották rá. Környezetét természethű módon ábrázolta, minek során a különféle grafikai technikák elsajátítására fektette a hangsúlyt. Nem is annyira a tartalom, mintsem az ábrázolás mikéntje volt lényeges számára. Az ekkor készült fametszetek és litográfiák nagy részét Escher nem tartotta túl értékesnek, inkább mint ujjgyakorlatot tartotta számon őket.

1934-ben maga mögött hagyva Olaszországot először Svájcban, Belgiumban majd Spanyolországban telepedett le. A tájak és épületek itt már kevésbé hatott rá, egyre inkább elfordult a minket körülvevő világ, a látható valóság többé-kevésbé direkt módon való ábrázolásától. Grafikai munkái fokozatosan új irányt vettek. 1937-ben elkészítette az első lehetetlen valóságot ábrázoló fametszetét Csendélet és Utca címmel.

Escher: Csendélet és utca, fametszet, 1937.

A valóságban sohasem látunk egy utcát ablakon keresztül a képen látható módon. Nem is a megfigyelt környezet valósághű visszaadása itt Escher célja, hanem egy képzeletbeli kép, egy látomás tárgyi világunkba való kivetítése. Már nem a grafikai technika feletti tökéletes uralom tehát az elsődleges, hanem egy meghatározott gondolat ábrázolása.

Ezek a gondolatképek Escher szerint csak úgy válhatnak mások számára is érthetővé, ha azokat megjelenítve látják. A különböző technikák immár másodlagos szerepet töltenek be, a gondolat ábrázolásának eszközei lesznek.

Munkáit innentől kezdve ez az új szemlélet határozta meg. Azonban nem szabad megfeledkeznünk azokról a külső körülményekről sem, melyek nagymértékben hozzájárultak Escher művészetének új irányba tereléséhez. 1936-ban Spanyolországba látogatott, ahol nagy alapossággal tanulmányozta az iszlám építőművészet díszítőelemeit és remekműveit. A granadai Alhambra - 13-14. században épült arab fejedelmi palota - és a cordobai La Mezquita - a nyugati arab világ egykori főmecsetje - a falak és padlók díszítésére használt egybevágó színes majolikacsempéivel ragadta meg Eschert. Számos metszetében fedezhető fel a mór csempézés ihlette szabályos felületfelosztás.

A II. világháború kitörését követően családjával hazaköltözött Hollandiába, Baarn városába. A német megszállás zaklatott időszakában Escher nem találta meg a kreatív gondolkodáshoz nélkülözhetetlen nyugalmat, így főként csak kézügyességet igénylő alkotásokat készített. Fagömb felületére faragott egybevágó alakzatokat, ami figyelmét a végtelen problémájára irányította.

A háború után a térbeli konstrukciók ábrázolása felé fordult. Elkészítette a lehetetlen tárgyak, épületek és a relativitások metszeteit. Bár Escher egyre több munkamegbízást kapott, s 1949-ben, Rotterdamban ismertetővel egybekötött kiállítást is rendeztek képeiből, a világ csak később ismerte meg a nevét. Az 50-es évek eleje hozta meg számára az áttörést, amikor az amerikai sajtó felfigyelt rá, s munkásságáról cikkek jelentek meg a Time és Life magazinokban. Az Európában és Amerikában tartott előadásai iránt a társadalom egyre szélesebb rétege, beleértve a tudományos világot is fokozódó érdeklődést tanúsított. Nem véletlenül. A természettudományok széles skáláját ölelik át a képeiben benne rejlő vonatkozások, melyek közül a matematikai jellegűek kerülnek kifejtésre a következő fejezetekben.

Visszatérve az előző gondolatmenetre, a holland grafikus népszerűsége fokozatosan nőtt. 1952-ben a Velencei Biennálén állított ki, 1954 pedig a  washingtoni Whyte Galleryben. 1959-ben adtak ki először a művész bevezető szövegeivel albumot (Grafiek en Tekeningen), amely többtucatnyi kiadást ért meg világszerte.

Munkáiban új tendencia figyelhető meg az 50-es évek végén: mindinkább elmélyedt a végtelen megközelítésének és a sík parkettázásának témájában, amivel nemcsak a matematikusok de a krisztallográfusok figyelmét is magára vonta. Számos sikeres előadást tartott járva a világot, s amikor már súlyosbodó betegsége ezt nem tette lehetővé, írásban rögzítette azokat. Két évtizeddel később 1986-ban Escher on Escher (Escher Escherről) című könyv részeként kerültek publikálásra ezek az előadások.

Növekvő népszerűségének fokmérője, hogy élvezhette a The World of M. C. Escher (M. C. Escher világa) címmel még életében megjelent könyv angol fordításával aratott sikert is.

Noha egészsége lassú romlásával aktivitása fokozatosan csökkent, és már nem készített új terveket, 73 évesen bekövetkezett haláláig (1972. március 27. Baarn) azért folyamatosan dolgozott, nyomatokat készítve korábbi metszeteiről.